Felnőtt csapatunk az NB1B-ben

2018.08.15

2018. augusztus 15-én ismét történelmet írtunk! Felnőtt csapatunk az előző szezonban az NB2 alapszakaszának győzteseként a Final4-ban végül a második helyen végzett, mellyel esélyt teremtett az eggyel magasabb osztályban történő indulásra. Az MKOSZ keddi elnökségi ülésén úgy határozott, elfogadja a Megyeri Tigrisek Kosárlabda Klub nevezését a 2018/2019-es bajnoki évre, így a klub történetében először lesz felnőtt férfi NB1B-s csapatunk! Utánpótlás szakágunk számára is nagy előrelépést jelent, hogy a felnőttek NB1-es tagságot szereztek, mivel így indulási jogot szereztünk az U20-as bajnokságban is! Ez pedig remek lehetőség a juniorok és a 18. életévüket betöltött játékosok számára is, hogy tovább fejlődjenek és gördülékenyebben legyenek beilleszthetők a felnőtt csapatba.

A 2018/2019-es bajnoki évben tehát közel 25 év után ismét van férfi NB1B-s csapata ÚJPESTnek!!!

Az idei kiírásban 13 csapat verseng a zöld csoportban a két feljutó helyért, mely az NB1B piros csoportjába ad indulási jogot. Így tehát az Újpest-Megyeri Tigriseknek az Alba-Fehérvár, a Bajai Bácska, a Beszterce KK, a DEAC, az EKE-Eger, a Hódmezővásárhely, az Óbudai Kaszások, a Kecskemét, a Pápa, a SMAFC, a SZIE-Győr és a Tiszaújváros lesz az ellenfele.


TERVEZETT ALAPSZAKASZ PROGRAM

2018. szeptember 20.  Óbudai Kaszások - Újpest-MT
2018. október 7.            Újpest-MT - EKE Eger KOK
2018. október 14.          KTE Duna-Aszfalt - Újpest-MT
2018. október 21.          Újpest-MT - DEAC U23
2018. október 28.         Újpest-MT - Bajai Bácska FKE
2018. november 8.       Hódmezővásárhelyi KSE - Újpest-MT
2018. november 11.       Újpest-MT - Tiszaújvárosi Phoenix KK
2018. november 18.      Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Újpest-MT
2018. november 25.     Újpest-MT - SMAFC
2018. december 9.       Motax KC Pápa - Újpest-MT
2018. december 16.     Újpest-MT - Alba Fehérvár
2018. december 22.    Beszterce KK - Újpest-MT
2019. január 20.           Újpest-MT - Óbudai Kaszások
2019. január 24.           EKE Eger KOK - Újpest-MT
2019. január 27.           Újpest-MT - KTE Duna Aszfalt
2019. február 3.           DEAC U23 - Újpest-MT
2019. február 10.         Bajai Bácska FKE - Újpest-MT
2019. február 24.        Újpest-MT - Hódmezővásárhelyi KSE
2019. február 28.        Tiszaújvárosi Phoenix KK - Újpest-MT
2019. március 3.         Újpest-MT - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC
2019. március 10.       SMAFC - Újpest-MT
2019. március 17.        Újpest-MT - Motax KC Pápa
2019. március 24.      Alba Fehérvár - Újpest-MT
2019. március 31.       Újpest-MT - Beszterce KK

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el